Elena hatalmas, meglepődött szemekkel nézett Stefanra. Fejében egyszerre ezer kérdés merült fel; Hogyan viselkedjen? Mit mondjon? Milyen legyen vele? És egy nem idekapcsolódó kérdés is felmerült benne, ami most még nyugtalanabbá tette a lányt... Mi lesz, ha Katherine visszajön? Mi lesz, ha a Salvatore testvérek erről a napról, és az ezen a napon történő dolgokról kérdezik majd őt? Fogalma sem lesz semmiről. Mi lesz, ha Katherine első mondata az lesz, hogy " Én itthon se voltam." Ezt, hogyan magyarázza majd ki? A gyomra egyre jobban görcsbe rándult, és a meg nem válaszolt, elgondolkodtató kérdések elhatalmasodtak rajta. Úgy látta, hogy itt az út vége, és nincs kiút. Ebből már nem tud sehogy se kimászni..
- Ilyenkorra vártam, és az ajtóban álltam, készen a fogadtatására. - villantotta elbűvölő mosolyát.
- Köszönöm. Igazán figyelmes. - viszonozta mosolyát a lány. - Hamarabb érkeztem...
- Szabad..? - nézett, és közben óvatosan mutatott Elena cipzárjára.
- Csak tessék. - fordított újból hátat a férfinak.
- Remélem csatlakozik ma a családi összejövetelünkhöz... - fúrta bele bizakodó tekintetét a lányéba, mikor a másik már szemben állt a férfival.
- Még meggondolom. - mosolyodott el halványan.
- Nos, nem is zavarom tovább. Bízom benne, hogy látom ma este, Miss Katherine. - hajolt meg előre egy kicsit, kezét elkérve Elenának, és egy gyengéd csókot nyomott a kézfejére, majd elhagyta a szobát.
A lány idegességében fel-alá járkált a szobában. Hogy is mehetne el, mikor Katherine bármelyik pillanatban megérkezhet? És még Damonnak is ígért egy találkozót a kertben. Úgy érezte, hogy kezd összeomlani körülötte minden. Lehetetlen ezt normálisan és hiba nélkül megoldani. Eszébe jutott az, amit Emily mondott, és elgondolkodott, hogy talán mégis igaza volt, és semmi keresni valója nincs itt. Mély gondolkodása elvette a figyelmet az ajtón túl kopogó személyről, aki kitudja mióta várja, hogy engedélyt adjon a benyitáshoz.
- Öööö...igen? - reagált későn Elena.
- Elnézést a zavarásért Miss Katherine! - lépett be egy szolga. - Damon úrfi a kertben várja Önt.
- Köszönöm. Máris megyek. - majd a szolga fejet hajtott, és elment.
A lépcsőn lehaladva a lány lábai reszkettek, mint a nyárfalevél. Egyre lejjebb haladva csak attól félt, hogy meglátja Katherine-t, és minden elveszik majd. A házat elhagyva egy kicsit megnyugodott, mert már nem sok kellett, hogy elérje a bámulatos kertet, ahol Damon várja őt egy meseszép szökőkútnál. Odaérve a férfi felugrott a padról a lány láttára, és udvariasan meghajolt előtte.
- Már nagyon vártam. Kezdtem félni, hogy elfelejtett.. - vette elő féloldalas mosolyát, de valami most más volt benne. Kicsit félősebb és kizárólag tiszta, szép szándék.
- A világért sem felejtettem volna el. - sütötte le szemét. Ilyet még soha nem ejtett ki a száján Damonnel szemben.
- Ennek nagyon örülök. - csillant fel a szeme. - Üljön le, kérem. - mutatott a szökőkút melletti padra.
- Köszönöm. - majd lépett egyet a pad felé, és leült.
- Ha szabad ilyet mondanom, akkor káprázatosan fest ma Miss Katherine. - ült le ezzel a lány mellé.
- Ez nagyon kedves Öntől. Köszönöm szépen! - jött zavarba a lány.
- Tudja, elég furcsa érzés kering bennem, és ha nem bánja, megosztanám Önnel.
- Nyugodtan. - nézett fel a férfi azúrkék szemeibe, amiben egy másodperc alatt elveszett.
- Mióta ma visszajött a faluból, olyan.. teljesen más lett. Jó értelemben természetesen. Nem értem ezt a hirtelen változást. Máskor több napig kell győzködnöm, hogy eljöjjön velem valahova, vagy akár a kertbe is. Félre ne értse, én nagyon is boldog vagyok, mert kegyed társaságánál számomra nincs nagyobb öröm. - tette rá óvatosan kezét Elena kezére.
Elena testét végig járta a meleg bizsergés. Olyan megfejthetetlen érzések jelentek meg benne Damon szavainak hatására, amiket nem tudott hova tenni. Legszívesebben jó szorosan átölelte volna, és úgy maradni addig, ameddig csak lehet. Az illatát akarta érezni, az ölelését akarta maga körül tudni... egyszerűen csak vele akart lenni. És ezeket az érzéseket nem tudta helyre rakni, mert régebben ezeknek az érzéseknek még helye sem volt, de most úgy érzi, hogy a helyek megjelentek, csak nem tudja még, hogy hol.
- Az emberek változnak, és ezek szerint most én is. Rájöttem, hogy mit akarok, és ahhoz tartva fogok cselekedni...
- És szabad tudnom, hogy mit akar..?
- Ha résen lesz, akkor biztos, hogy rájön. - véste bele mogyoróbarna szemeit a másikéba.
- Miss Katherine.... - ült közelebb a lányhoz, majd kezét gyengéden és lassan Elena arcának egyik felére tette. - Nem bírom tovább tartani magamban. Ne vegye tolakodásnak, de tudnia kell, amit már olyan régóta érzek. Én.... - de Elena a férfi mögött meglátta, hogy egy hintó érkezett a ház elé. Rögtön tudta, hogy Ő az. Megérkezett Katherine. Azt is tudta, hogy most azonnal elkell mennie, akármennyire is itt akar ülni.... Damonnel együtt. És azt is tudta, hogy valószínűleg ide már nem jöhet vissza, mert jobban felkavarná a dolgokat, főleg a Salvatore testvérekben. Ezt már úgysem tudná kibeszélni... Nem lehet tovább halogatni, lépnie kell.
- Ne haragudjon! Mennem kell. Most! Kérem, értse meg! Talán egyszer majd megérti, de most úgysem tudná. Ha még találkozunk, ígérem elmondok mindent, de most nem lehet... - nyomott gyorsan a férfi arcára egy érzelemteli puszit, és beszaladt az erdőbe. Damon csak felállt, és kitárt karokkal állt, érthetetlen, döbbent, és csalódott arccal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése